Honnan tudhatom meg, hogy az általam kiválasztott időpontban van-e szabad "kicsikocsi"?
07-23 óra között telefonon (70/6198157, 70/6198196), vagy email-ben (kicsikocsi@kicsikocsi.com ) érdeklődhet. Munkatársaink naprakész (pontosabban percrekész) információkkal állnak rendelkezésére.
Hogyan foglalhatok "kicsikocsi"-t?
A telefonon, illetve Email-ben leegyeztetett időpontra vonatkozó foglalását mi rögzítjük. A KICSIKOCSI átvételéig van módja mind a helyszín, mind pedig a találkozó időpontjának módosítására. Amennyiben egy mód van rá, úgy biztosan teljesítjük a kívánságát. Foglalását egy jelképes összegű előleg befizetésével tudja biztosítani.
Mikor vehetem át, majd mikor adhatom le a "kicsikocsi"-mat?
A telefonos, vagy Email-es egyeztetés során, illetve a megrendelés rögzítésekor kollégáinkkal pontosan leegyeztethető az átvétel időpontja. Természetesen az Ön lehetőségeihez, igényeihez és szükségleteihez igazodva határozzuk meg az átadási-átvételi időpontot. Alapvetően 07-23 óra közötti időszakot részesítünk előnyben, de nem elképzelhetetlen ezen kívüli terminus sem.
Hol vehetem át, majd hol adhatom le a "kicsikocsi"-mat?
Egerben a KICSIKOCSI házhoz megy díjtalanul. Készek vagyunk bármilyen egri tömegközlekedési állomáshoz is "kiruccanni" Önért. Egyéb esetben a házhoz szállítás tarifája 100 Ft/km (egyirányú).
Leadhatom-e a bérautót a Bérleti szerződésben megjelölt időponthoz képest korábban?
Természetesen, de erről a szándékáról telefonon (70/6198157, 70/6198196) szíveskedjen kollégáinkat értesíteni, hogy az átadás-átvétel időpontja és a helyszíne letisztázott legyen.
Miért kell kauciót fizetni?
A kaució fedezet a "kicsikocsi"-ban keletkezett kisebb károk, hiányosságok, valamint a késésből, stb. adódó kellemetlenségek fedezésére. Amennyiben Ön a bérleti futamidő alatt a sajátjaként bánik a "kicsikocsi"-val, határidőre, tisztán, hiánytalanul, működőképesen, rendeltetésszerű használtra alkalmas állapotban és sérülésmentesen hozza vissza hozzánk, úgy a kaució visszajár Önnek, hiszen az Öné.
Mi történik akkor, ha nem tudom le-, illetve kitisztítani az autót?
Mivel a következő Ügyfelünknek kizárólag tiszta állapotban adhatjuk át a "kicsikocsi"-t, ezért nekünk kell elvégezni e feladatot, melynek költségét a Bérleti szerződésnek megfelelő módon kiszámlázunk Önnek. A külső takarítás hiánya: 1500 Ft/alkalom, a belső takarítás hiánya: 3000 Ft/alkalom egyszeri díjat vonz, amennyiben azt autókozmetika igénybe vétele nélkül elhárítható.
Vezetheti-e más az autót rajtam kívül?
A Bérleti szerződésben megjelölt Bérlőn kívül a gépkocsit harmadik személy vezetheti, de az Ő adatait (a gépjármű vezetésére jogosult személy) már a Bérleti szerződésben rögzíteni szükséges.
Hol használhatom a "kicsikocsi"-t?
A Magyarország teljes közúthálózatán korlátlanul - természetesen - a KRESZ stb. előírásainak szem előtt tartásával.
Hogyan mehetek a "kicsikocsi"-val külföldre?
A külföldi úthoz a vállalkozásunk írásos engedélyére van szüksége, mely nyilatkozat a szerződésben is megjelenik.
Használhatom-e a "kicsikocsi"-t autópályákon?
Természetesen, de az ebből adódó többletköltség (autópálya díj) Önt terheli.
Amennyiben jogosulatlanul használ autópályát, úgy az ebből szármázó bírság összegét cégünk az adminisztráció többletköltségével továbbszámlázza Ön felé, miként erről a bérleti szerződésünk is rendelkezik.
Vannak-e akciói a "kicsikocsi"-nak?
Igen, mindig. Ezekről itt a honlapunkon, hivatalos kiadványainkban, illetve a "kicsikocsi"-kban tudhat meg további információkat.
Megjelentethetek-e hirdetéseket a "kicsikocsi"-flottájának felületén?
Igen, cégünk erre is szakosodott. A SMARTketing almenüpontban jut további információkhoz e témában, illetve kollégáink telefonon és Emailben állnak rendelkezésére.
A KICSIKOCSI rendelkezik-e CASCO-, illetve kötelező felelősségbiztosítással?
Igen, a flottánk valamennyi autója rendelkezik CASCO, illetve kötelező felelősségbiztosítással, hogy erre Önnek már ne legyen gondja.
Eger területén belül a KICSIKOCSI házhoz megy. - E-mail: kicsikocsi@kicsikocsi.com - Tel: 70/619-81-96, 70/619-81-57